A bölcsészkar pszichológia szakán a stresszről magyaráz és illusztrál a tanár: a kihangosított telefonon felhív egy számot, majd ezt mondja:
- Jó napot, a Bélával szeretnék beszélni.
- De itt nem lakik Béla!
- Bocsánat, biztos mellétárcsáztam.
- Nincs semmi baj, előfordul az ilyesmi.
Leteszik a kagylót, a tanár pedig felrajzol a "bosszantó esetek száma - STRESSZhatás" koordinátarendszerbe egy kis ferde vonalat, jelezvén, hogy nem múlt el nyomtalanul a hívott fél számára a "téves" hívás. Néhány perc múlva felhívja ugyanazt a számot:
- Jó napot, a Bélával szeretnék beszélni.
- De itt nem lakik Béla! Az előbb már mondtam!!! Figyeljen oda, amikor tárcsázik!!!! (mindez már emelt hangerővel).
A koordinátarendszerbe egy meredekebb vonal kerül - jelezve a fokozódó stresszhatást. Néhány perc múlva harmadszor is felhívja ugyanazt a számot:
- Jó napot, a Bélával szeretnék beszélni.
- A jó büdös franc vigye el az ilyen hülyéket! (ordítva, majd lecsapja a kagylót)
A koordináta rendszerbe az eddigi emelkedő egyenesre egy felső tetőpontú görbe kerül, amely lassan ereszkedik alá - jelezve, hogy ezzel a trükkel tovább nem fokozható a stresszhatás, mert az illető rájönne, hogy hülyülnek vele, és hamar elfelejtené. Így viszont napokig bosszankodik.
Egy hallgató jelentkezik, hogy ő bizony megpróbálná még tovább fokozni a hívott fél feszültségét. Engedélyt kap, majd tárcsázza a számot:
- Jó napot kívánok. Béla vagyok, tessék mondani, nem kerestek?